2010.03.04. 07:05
Újabb emelés: Jelentősen drágulhat a távhő
Számos ellátási körzetben jövőre jelentősen drágulhat a távhő, ha az úgynevezett kapcsolt – áramot és hőt egyszerre termelő – erőművek a későbbiekben nem jutnak pénzügyi támogatáshoz az úgynevezett kötelező áramátvételi rendszeren keresztül - írta csütörtöki számában a Népszava.
A lap közlése szerint a kompenzációtól eleső erőműblokkok nem tudják majd az eddigi magas áron értékesíteni az áramot, így a veszteségeik csökkentése érdekében a távhődíjaikat kénytelenek lesznek emelni. Mint írták, több kisebb méretű erőművet azonban ez sem menthet majd meg a csődtől, mivel a hőtarifáikat képtelenek olyan mértékben növelni, ami ellensúlyozza a kieső
áramdíjbevételeiket.
A Népszava szerint a Magyar Energia Hivatal részben elismeri a kapcsoltan távhőt termelők aggályait. A lap szerint március végétől több blokk is visszakerülhet a támogatottak közé.