2010.04.16. 13:06
A vulkánkitörés legnagyobb károsultjai az utazók
Az Európai Fogyasztói Központ állásfoglalása alapján az izlandi vulkánkitörés miatti járattörlések vis maiornak számítanak. Ebben az esetben a légitársaság csupán a jegy árának visszatérítése alól mentesül. Ferihegyen eddig 40 járatot töröltek.
A tegnapi izlandi vulkánkitörés után a szakemberek mindenhol megtették a szükséges intézkedéseket: ma a ferihegyi repülőtéren eddig 40 járatot töröltek. Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek elmondta: az eddigi adatok szerint kicsi az esélye annak, hogy az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő miatt le kell zárni a légteret. Európa több országában azonban megbénult közlekedésről számoltak be a repterek üzemeltetői.
A járattörlések legnagyobb károsultjainak mindenképpen az utazóközönség tekinthető. Krajcsik Szilvia, az Európai Fogyasztói Központ budapesti irodájának jogásza szerint a kilakult helyzet mindenképpen vis maior helyzetnek tekinthető, a légitársaságok befolyásán kívül esik, azonban ebben esetben is van az utaztató társaságoknak kötelezettségei.
A 2004-ben létrehozott, 261. számú EK rendelet értelmében az utasokat a visszautasított beszállás és a légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén kártalanítani kell. Ezt azt jelenti, hogy el kell látni az utasokat, azaz élelmiszert és üdítőket, továbbá, ha szükséges, szállodai elhelyezést (beleértve a transzfert is), valamint kommunikációs lehetőséget kell biztosítani.
A cikk nem ért véget, lapozzon!