2010.04.10. 10:16
Alulértékelik a szén-dioxid kibocsátást
Megnyugtató statisztikák láttak napvilágot az elmúlt napokban arról, hogy csökkent az európai országok szén-dioxid-kibocsátása, elsősorban a válság következtében. A párizsi Le Monde azonban rámutatott: a nyugati statisztikák figyelmen kívül hagyják a világgazdaság átalakulását, globalizálódását.
Egy amerikai lakos (évi) szén-dioxid-kibocsátása 20 tonna, egy franciáé pedig "csak" 6 tonna, ám ezek a számok nem adnak választ arra, mennyit kell mindehhez hozzátenni például a Bangladesből importált farmer, a Kínában gyártott mobiltelefon vagy a Dél-Koreában készült tévékészülék CO2-egyenértéke címén.
Az elmúlt két évtized során a fejlődő országok ipari termelésének jelentős része a feltörekvő országokba helyeződött át - és ezzel együtt az eltűnt nyugati üzemek által okozott környezetszennyezés is. A kérdés az, hogy ezek a kibocsátások kinek a számlájára kerüljenek: annak az országnak a mérlegébe, ahol a nyugati fogyasztók igényeinek kielégítésére szolgáló terméket előállítják, vagy a fogyasztó országéba, amely, mivel külső piacról szerzi be az árut, "mesterségesen" csökkenti szén-dioxid-lenyomatát?
A termék termelési és fogyasztási helyének mind nyilvánvalóbb távolodása bonyolítja az éghajlat felmelegedése ellen folytatott küzdelmet - írja a Le Monde. A kérdést eddig nem vetették fel nyíltan, mert mindenki attól tart, hogy ezzel megnyílik a protekcionizmus Pandora-szelencéje, ami a kereskedelmi háborúk kiújulására vezethet. Az 1997-es Kiotói Nyilatkozat nem sokat mond az éghajlati változás és a kereskedelem összefüggéséről azon az óhajon kívül, hogy "a feleknek olyan politikákat kell kidolgozniuk, amelyek a lehető legkisebbre csökkentik a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt hatást".
A cikk folytatása itt olvasható!
