2010.04.15. 07:53
Az OPEC-et nem izgatja a magas olajár
Másfél éves csúcsra emelkedett a nyersolaj ára, az elemzők szerint folytatódhat a drágulás
A világ árutőzsdéin tegnap mind a WTI, mind a brent kőolaj ára 85 dollár közelében mozgott, egy hete pedig 87 dolláros árfolyamával még a másfél éves csúcsot is sikerült megdöntenie, ami piaci vélemények szerint egyértelműen azt jelzi: hosszú távon is a 80 dollár fölötti sávban marad az energiahordozó ára.
A Reuters által megkérdezett szakértők korábban azt feltételezték: 70 és 80 dollár között húzódhat az a határ, amelynél a további drágulást megakadályozandó a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) beavatkozik, erre azonban jelenleg semmi nem utal, sőt több vezető OPEC-tisztségviselő kifejezetten cáfolta, hogy intervencióra készülnének.
A hírügynökségeknek nyilatkozó OPEC-képviselők nem láttak összefüggést a márciusi iraki termeléskiesés és az olajárak áprilisi alakulása között: szerintük átmeneti műszaki problémák nem képesek tartósan befolyásolni az olajárak alakulását.