2010.04.27. 15:26
Cafeteria: Béren kívüli választások
Tavalyhoz képest 2010-ben közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya. A többi közt ez derült ki a Nexon felméréséből.
Tavaly sokan kezdték el temetni a cafeteria-rendszert azután, hogy a vonatkozó jogszabály megszüntette majdnem minden juttatás-típus adómentességét. Ám kiderült, hogy a munkáltatók számára továbbra is költségmegtakarítást jelentenek a béren kívüli juttatások a bérjellegűekhez képest. A Nexon által végzett felmérés is erről tanúskodik: a vizsgált körben 2009-ről 2010-re mintegy 14,5 százalékkal nőtt az átlagos cafeteriakeret.
Ahogyan az várható volt, a cafeteriaelemek legnagyobb vesztesei az 54 százalékos adóval terhelt elemek lettek. A hideg étel, a kultúra-, illetve az ajándékutalvány esetén volt a legnagyobb csökkenés. Ezzel szemben a három leginkább választott juttatás a melegétel utalvány, az egészségpénztári befizetés, illetve az üdülési csekk lett.
Mint emlékezetes, az országgyűlés tavalyi döntése alapján 2010-től az adómentes természetbeni és pénzbeni juttatások köre – az otthoni internet előfizetés és a kockázati életbiztosítás kivételével - megszűnt. Ezzel párhuzamosan kétszintű adókulcsot vezettek be: a kedvezményes, 25 százalékos adóval terhelt csoportba tartozik többek között az üdülési csekk, a melegétel utalvány, illetve a helyi közlekedési bérlet, míg a hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány, valamint a kultúrautalvány után már 54 százalékos adót kell fizetni. „