Hírek

2010.04.16. 10:41

Este ér el hozzánk a vulkáni hamufelhő

Várhatóan pénteken az esti órákban éri el Magyarország határát az észak-nyugat-európai légiközlekedést megbénító vulkáni hamufelhő, az eddigi információk szerint csak súrolja az országot, de ha szükséges, korlátozzák a magyar légtér használatát is.

MTI Eco

Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: az eddigi adatok szerint kicsi az esélye annak, hogy az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő miatt le kell zárni a légteret.

Fehér Imre a légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl szóvivője pedig megerősítette: folyamatosan egyeztetnek a meteorológiai szolgálattal. Ha szükséges elrendelik a légtérkorlátozást.

Pénteken reggel Ausztria is bejelentette, hogy délutántól fokozatosan lezárja légterét a forgalom elől. Több európai légteret is lezártak: nem közlekedhetnek repülők egyebek között a lengyel, a belga, a német és a brit légtérben sem, továbbá a skandináv országokban.

Az európai légi közlekedésben még két napig lehetnek zavarok az európai légi közlekedés biztonságáért felelős szervezet, az Eurocontrol szóvivője szerint. A helyzet normalizálódása - tette hozzá Kyla Evens - attól függ, miként vonul tovább a kitörés következtében a légkörben keletkezett hatalmas porfelhő. Mivel nincs erős szél, a légkörbe jutott hamu csak nagyon lassan oszlik szét. Ferihegyen mintegy 40 pénteki járatot töröltek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva