2010.04.16. 09:45
Feltételekhez köti Pokorni, hogy miniszter lesz-e
Beterjesztik az új Országgyűlésben azt a jogszabály-módosítást, amelynek következtében már az őszi önkormányzati választásoknál megfeleződik a helyi képviselő testületek létszáma – erősítette meg a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz egyik alelnöke, Budapest XII. kerületének polgármestere.
Már az őszi önkormányzati választások előtt átvinnék az új összetételű Országgyűlésben azokat a módosításokat, amelyek révén az új helyi képviselő testületek a jelenlegihez képest közel fele akkora létszámmal alakulnának meg – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli háttérműsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, polgármester.
Vállalna-e oktatási miniszteri posztot a Fidesz-kormányban? – hangzott a Hattól nyolcig kérdése. Pokorni nyilvánvalóvá tette, hogy csak egy önálló oktatási tárca munkájában vállalna szerepet. „Én az oktatáshoz értek valamelyest. Ha van önálló oktatási tárca, annak a munkájában szívesen veszek részt. Ha nincs, azt már megtanultam, hogy olyat nem csinálok, amihez nem értek” – szögezte le a politikus a Duna Televízió reggeli műsorában.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható