2010.04.27. 07:15
Mobilüzletág a UPC-nél? A Pannonal és a Vodafone-nal is tárgyalnak
Kívül-belül egyaránt meglehetősen turbulens időszakban vette át kilenc hónapja a legnagyobb hazai kábelszolgáltató, a UPC Magyarország irányítását Betzalel Kenigsztein.
Külső körülménynek a javában dúló receszszió számíthatott, ez az itteni távközlési ágazatot is érzékenyen érintette, belül pedig néhány korábbi vezető távozása után az új ügyvezetőnek a céget is át kellett szerveznie.
A belső konszolidáció a hatékonyság növelését célozza, és ez nem elsősorban a bérköltségeken való spórolást jelenti – húzta alá. Hozzátette, nem is volt szükség jelentős elbocsátásra, fokozatosan száznál kevesebbel csökkent a létszám az 1500 főt foglalkoztató cégnél. „Hatékonyabb működés mellett az egyes munkafolyamatokat valamivel kevesebben is ugyanúgy vagy magasabb színvonalon el tudják látni” – emelte ki.
Kérdésünkre elmondta, a mobilüzletág kialakítása érdekében a Pannonnal és a Vodafone-nal egyaránt folytatnak tárgyalásokat. „Figyeljük, milyen irányba tart Magyarországon a mobilinternet, mert ha egyáltalán, akkor ma már emiatt lenne érdemes a mobilüzletbe belevágni.”
A cikk folytatása itt olvasható!