2010.04.11. 21:44
Nemzetközi sajtóvisszhang - jobbraát és zűrzavar
A Reuters helyszíni tudosításban közli két közvéleménykutató becslését a kétharmados Fidesz-győzelemről, valamint beszámol az OVB kampánycsendet meghosszabbító döntéséről is.
A Fidesz székházából két véleményt idéznek, mindkettő a kétharmadban reménykedik. A Reuters tudósítója, Than Krisztina megjegyzi: a kétharmad azt jelentené, hogy a Fidesznek sikerülhet életbevágóan fontos strukturális reformokat végrehajtani.
A Reuters idéz gazdasági szakembereket, akik az önkormányzati reformokat szorgalmazzák, valamint az egészségügy és az oktatás hatékonyságának javítását sürgetik, hogy az ország újra egy fenntartható növekedési pályára kerüljön.
A cikkíró megemlíti még, hogy a Fidesz kizárta a koalíciót a szélsőjobboldali Jobbikkal.
A hírügynökség egy másik cikke idézi Hann Endrét, a Medián vezetőjét, aki 270 parlamenti helyet jósol a Fidesznek. Az MSZP 55 helyre, a Jobbik 49-re, míg az LMP 12-re számíthat a közvélemény-kutató cég szerint
A Der Standard a magyar választásokról szóló összeállításában közli a Világgazdaság Online által is közölt felméréseket. Közlésük szerint a Fidesz 55-57 százalékot szerzett a választásokon, az MSZP 19-20 százalékot, a Jobbik 15-17 százalékot, míg az LMP 5 százalékot. Ugyanakkor a napilap online kiadása részletesen kitér a kampánycsend meghosszabbítása körüli hercehurcákra is.
A Der Standard szerint a 2006 után hozott módosítás már napközben hatalmas sorokat okozott egyes szavazókörökben. A napilap szerint a kialakult zűrzavart a 2007-ben benyújtott törvénymódosítás mellett az Országos Választási Bizottság döntése is szerepet játszott, amelyben késedelmesen hosszabbították meg a kampánycsendet és egyes szavazókörök nyitvatartását.
A Süddeutsche Zeitung Jobbratolódás Magyarországon címmel számolnak be a magyar választásokról. A napilap közli az exit poll eredményeket, és röviden kitér arra, hogy a választások napján több szavazóhelyiségben is sorok alakultak ki és az eredményt a rossz szervezés miatt csak később tudják közzéteni.
A Süddeutsche Zeitung is a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmét jósolja: becsléseik szerint a jobbközép párt a mandátumok kétharmadát szerezheti meg.