2010.04.14. 07:14
Visszahoznák a szocpolt a lakástámogatási rendszerbe
Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez.
A Construma építőipari szakkiállításon csütörtökön bemutatásra kerülő tanulmány a kormány figyelmébe ajánlja javaslatait. Egy évtizeddel ezelőtt egy hasonló tanulmány alapozta meg a Fidesz lakáspolitikáját.
Az Otthonteremtési Program címet viselő anyag abból indul ki, hogy a jelenlegi évi 140 milliárd forintos lakástámogatás helyett a bruttó hazai termék 1,5 százalékát - 375 milliárd forintot - elérő állami szerepvállalás szükséges. Miután a jelenlegi támogatás gyakorlatilag a forinthitelek kamattámogatása, a kamatláb csökkenésével - illetve az euró bevezetésével - ez az összeg felszabadul. A másik alapelv az előrelátás: a tervezett forráshoz biztos, hogy hozzájut a lakásszektor.
Az új lakás építéséhez, illetve vásárlásához egy gyerek után 1 millió, kettő után 2,5 millió forint szocpol kedvezményt javasol a tanulmány. Múlt év közepéig - a megszüntetéséig - 900 ezer, illetve 2,4 millió forint volt ez a támogatás. Csak a telekkel együtt 12-45 millió forintba kerülő lakások után járna a szocpol - amelyet meg is lehetne előlegezni - és az állam rögzítené a minimum és maximum négyzetméterárat. Aki maga épít, annak a költségek 70 százalékáról számlát kell adnia.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!