2010.05.10. 12:39
Füstbe ment adócsökkentési tervek
Valószínűleg nem tudja keresztül vinni adócsökkentési terveit a német konzervatív-liberális koalíció, miután a vasárnapi észak-rajna-vesztfáliai tartományi választások következtében elveszítette többségét a berlini törvényhozás felsőházában.
Bár 34,6 százalékos eredményükkel a kereszténydemokraták (CDU) kapták a legtöbb szavazatot Németország legnépesebb szövetségi tartományában, ez önmagában nem elég a kormányalakításhoz, miután 22 képviselői helyet veszítettek az előző ciklushoz képest.
A szociáldemokraták (SPD) mindössze 0,1 százalékponttal maradtak el tőlük, miközben a baloldal potenciális koalíciós partnerei, a zöldek 12,1 százalékra erősödtek.
Bár a CDU már jelezte, hogy hajlandó egy esetleges nagykoalícióról tárgyalni a szociáldemokratákkal, az SPD úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja a kisebbik kormánypárt szerepét betölteni, és különösen nem a mostanáig regnáló Jürgen Rüttgers kereszténydemokrata kormányfő vezetése alatt.