2010.05.26. 10:46
Megállt a GDP zuhanása
Megállt a bruttó hazai termék (GDP) öt negyedéve tartó csökkenése az idei év első negyedévében – derül ki a KSH legfrissebb, részben becsült adatai szerint.
A KSH legfrissebb adatai szerint az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest 4,5 százalékkal nőtt, a külkereskedelemben a termékkivitel értéke 17 százalékkal, a behozatalé 12 százalékkal bővült, az áruforgalmi aktívum több mint kétszeresére, 1,3 milliárd euróra emelkedett.
Nőtt az áruszállítási és távolsági személyszállítási teljesítmény is, 5, illetve 2 százalékkal, valamint a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma, 4 százalékkal. A reálkeresetek színvonala 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Ugyanakkor tovább csökkent az építőipar termelése, mintegy 10 százalékkal, a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma 4,1, illetve 2,3 százalékkal. A foglalkoztatottság is elmaradt az egy évvel korábbitól 1,3 százalékkal, miközben a munkanélküliség tovább nőtt 24 százalékkal, így a munkanélküliségi ráta 11,9 százalékra emelkedett. A fogyasztói árak áprilisban 5,7 százalékkal, a négy hónap átlagában 5,9 százalékkal emelkedtek.