2010.05.31. 13:52
Megbírságolták a Hit Gyülekezetét
Részben a saját tulajdonában lévő céget hirdetett ki nyertesnek egy debreceni iskolabővítésnél a Hit Gyülekezet, amelyet ezért 3 millió forintra bírságolt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
Tavaly júliusban indított egyszerű közbeszerzést a Hit Gyülekezete a debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új épületrésszel való bővítésére. Az építés költsége 204 millió forint, ebből 10 százalék a Hit Gyülekezet saját ereje, míg az állami támogatás 27,5, az uniós támogatás pedig 156,2 millió forint.
A három ajánlattevő közül az összességében legkedvezőbb Alföld Bau 2001 Kft. ajánlata lett a nyertes. A VÁTI Magyar regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. - mint közreműködő szervezet - idén januárban kötötte meg a Hit Gyülekezetével a támogatási szerződést.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!