2010.05.20. 14:48
Sztrájkolhatnak a BA dolgozói - Járattörlések Ferihegyen
A friss hír szerint az illetékes brit bíróság jóváhagyta a British Airways (BA) pilótáinak sztrájkra vonatkozó igényét.
A feljebbviteli bíróság döntése azt jelenti, hogy a légitársaság alkalmazottai megkezdhetik öt napos sztrájkjukat. Ezzel felülbírálták a három nappal ezelőtt született ítéletet, amely kimondta: jogosulatlan a pilóták a munkabeszüntetést - jelenti a Bloomberg.
Mint arról kedden beszámoltunk, a korábbi döntés szerint a Unite sztrájkkezdeményezése törvénytelen volt, mivel a szakszervezet nem tartott be egy a munkabeszüntetéssel kapcsolatos szavazásra vonatkozó szabályt. A szakszervezet azonban a High Court elé vitte az ügyet, amely a szervezetnek adott igazat.
A szakszervezet négy, öt nap hosszúságú tiltakozó akciót tervezett és a mostani lépés vélhetően újra idegessé teszi a piacokat, miután a befektetők már éppen megnyugodtak, amikor a BA megakadályozta a legutóbbi munkabeszüntetést. A Unite eddig összesen hét napon keresztül sztrájkolt márciusban, 45 millió fontos kárt okozva ezzel a légitársaságnak.
Ferihegyről több járat is indul a londoni Heathrow-ra, ezek közül négy reggel indulót már töröltek, illetve nem száll fel két délután fél négyre tervezett járat sem.