2010.06.13. 16:54
A vasárnapi nyitva tartás mellett a többség
A közvélemény megosztott abban a kérdésben, hogy jó-e, ha államilag szabályozzák a vasárnapi munkavégzést, és ezáltal néhány kivételtől eltekintve megtiltanák az üzletek vasárnapi nyitva tartását is. A javaslatot támogatók aránya növekedett az elmúlt években, ugyanakkor a felnőtt népesség kétharmadának egy ilyen intézkedés kisebb vagy nagyobb kellemetlenséget okozna - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből.
A szakértőkhöz, az érintettekhez és a politikusokhoz hasonlóan a vásárlók is nagyon megosztottak a kérdésben – bár valamivel többen vannak a nyitva tartás megszüntetését ellenzők. A megkérdezettek 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy megtiltsák az üzletek, áruházak vasárnapi nyitva tartását, és csak alig kevesebben, 46 százaléknyian értenek egyet a kezdeményezéssel.
Az is igaz, hogy három emberből kettő vásárol vasárnap, sőt minden hetedik ember kifejezetten erre a napra ütemezi a nagyobb bevásárlásokat. Ez arra enged következtetni, hogy az emberek kétharmadának okozna kisebb vagy nagyobb kényelmetlenséget, kellemetlenséget a vasárnapi zárva tartás, de azt még a vasárnapi nagybevásárlók egy kisebb hányada, 8 százaléka is elismerte, hogy igazából helyesli a vasárnapi zárlat ötletét.