2010.06.08. 11:50
Alkotmányellenes a magánnyugdíj szabály
Az Alkotmánybírság (Ab) június 7-én hozott határozata szerint alkotmányellenes a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló, az Országgyűlés 2009 decemberében elfogadott törvény 30. § (1) bekezdése. Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy a törvény további kifogásolt szakasza nem alkotmányellenes.
A parlament által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányossági vizsgálatát Sólyom László államfő indítványozta januárban. A törvény a magánnyugdíj új rendszerét kívánja létrehozni, megszüntetve a jelenleg működő magánnyugdíj-pénztárakat.
A pénztártagok egyéni számlán nyilvántartott követelése ugyan érintetlen maradna, de az új rendszerben – az államfő érvelése szerint – a biztosítottak nem szólhatnának bele a magánnyugdíj-biztosító döntéshozatalába, és szűkül az igénybe vehető szolgáltatások közötti választás lehetősége is.
Az Ab részben találta megalapozottnak az indítványt. Az Ab a nyugdíjszolgáltatásokra vonatkozó – az egyösszegű kifizetés feltételeinek, valamint a járadék megváltoztatását érintő – szabályok kapcsán megállapította, hogy a törvény az egyösszegű kifizetés teljesítését lényegében attól teszi függővé, hogy a pénztártag tagsági viszonya az öregségi nyugdíjkorhatár elérésekor a 180 hónapot meghaladja-e.
A cikk folytatása itt olvasható!