2010.06.27. 13:03
Az MSZP "fékjavító programot" hirdetett
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.
Lendvai Ildikó pártelnök közölte: társadalmi ellensúlyokra van szükség, ezért a közvéleményt kell a negyedik hatalmi ággá tenni. Tájékoztatása szerint a "fékjavító program" részeként az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánytisztviselői törvény újbóli elfogadása ellen. Kezdeményezi a médiatörvény zárószavazásának elhalasztását, valamint levelet küldött ez ügyben Neelie Kroes EP-biztosnak és az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének.
Emlékeztetett arra, hogy a közjogi ellensúlyok lebontásának és szűkítésének két eszköze van: új törvények elfogadása és olyan személyi döntések, amelyekkel Fidesz-frakciótagok kerülnek különböző posztokra. Lendvai Ildikó a közjogi fékek lebontásának folyamatából az önkormányzatokban az ellenéki kontroll szűkítését, a jegybank folyamatos támadását, Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosi kinevezését, Domokos László ÁSZ-elnöknek jelölését, a médiahatósági összevonásokat és Szalai Annamária várható kinevezését, illetve Schmitt Pál Fidesz-alelnök államfőnek jelölését emelte ki.
Kitért arra: Schmitt Pál, Orbán Viktor embere tesz majd javaslatot államfőként a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére. Ezzel a három hatalmi ágból egy lett - fogalmazott.
Fogarasiné Deák Valéria szocialista politikus a sajtótájékoztatón közölte: július 1-jén, a Köztisztviselők Napján tartanak először - majd utána kéthetente - ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket kormányhivatalokból vagy a közszférából elküldenek.