2010.06.02. 15:07
Demján beszáll a Malévba?
Demján Sándor arról tárgyal, hogy – külföldi befektető-partnerekkel együtt – részt vállaljon egy „új Malév” beindításában - írja az e heti Figyelő.
„Vannak olyan elképzelések, amelyekben a mi szerepünk is felmerülhet” – erősítette meg a Figyelőnek a Malév „újraindításához” kötődő információját Mécs Imre, a Demján Sándor érdekeltségének számító Magyar Tőketársaság Zrt. vezérigazgatója.
A nagybefektető képviselői arról tárgyalnak, hogy a nemzeti légitársaságot külföldi partnerekkel közösen vennék át, miután azt cégtechnikailag „megtisztították”, tartozásait pedig az állam rendezte.
A formálódó tervek szerint a Malév karbantartó és földi kiszolgáló leányvállalatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez csoportosítanák át, ezek ugyanis jól funkcionáló vállalatrészek. A Malév márkanév és egy repülő ma is az MNV egy erre a célra létrehozott leányvállalatának a tulajdona, azt korábban nem is privatizálták, tehát cégjogilag is lenne megfelelő helye az említett két társaságnak. Ezek után a Malév maradékát felszámolnák, ami egyben konszolidációt is jelentene, hiszen a légitársaság hitelei mögött állami garanciavállalás áll, amit egy ilyen eljárásban lehívhatnának a bankok.
Ezek után indulhatna el egy új Malév, tiszta lappal, az ágazatban terjedő hírek szerint a jelenleginél jóval kisebb hálózattal. Az új cégnek nem kellene vesződnie a múltban kötött, sokszor előnytelen, ám gyakorlatilag felmondhatatlan partneri szerződésekkel, a márkanevet pedig ugyanúgy bérelhetné az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. leányvállalatától, miként azt a jelenlegi Malév is teszi.
A Figyelő belsős forrásai szerint a nemzeti légitársaságnál a munkavállalók körében óriási a bizonytalanság, hetek óta mindenki kivár, és arra számít, hogy az új kormány alapvető változásokat indít el.