2010.06.10. 10:32
Tölgyessy: Kósa tudatosan beszélt államcsődről
Tölgyessy Péter szerint a kormány programpontjai főleg adócsökkentésből állnak, erre forrást nagyrészt a bankokra kivetett különadó hoz majd. Az összes többi elem költségvetési hatása csekély, viszont hallatlanul népszerű.
Orbán Viktor 29 pontja válasz volt a múlt szombati helyzetre, mondta Tölgyessy Péter az InfoRádiónak.Tölgyessy Péter szerint a Fidesz politikusainak államcsődről szóló nyilatkozatai tudatosak és gondosan előkészítettek voltak, amelyekkel a Fidesz úgy akart forrást teremteni a programja megvalósításához, hogy ne kelljen megszorításokat bevezetni.
A bankadóról szóló bejelentést itt megtekintheti!
A Világgazdaság elemzése a bankadó hatásairól!
A cselekvési program válasz volt a múlt szombati helyzetre - jelentette ki Tölgyessy Péter az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint a Fidesz készített korábban egy gondosan felépített tervet, amelyre a nemzetközi pénzvilág nemet mondott, így a hét végén a kormányzó pártnak, illetve a miniszterelnöknek ki kellett találnia valami újat. "Ennek eredményét hallottuk rendkívül hatásosan elővezetve kedden a Parlamentben. Tehát úgy tűnik, hogy legalábbis kommunikációs szinten, megoldotta a helyzetet a Fidesz" - mondta Tölgyesy Péter.
Véleménye szerint olyan programmal állt elő a miniszterelnök, amelyet remélhetően a pénzvilág már nem utasít vissza, és a magyar közvélemény sem érzi úgy, hogy le kellene mondani sok mindenről, jóllehet a Fidesz eredetileg radikális adócsökkentést ígért, amit ebben az évben nem valósít meg.
Orbán Viktor kedden szinte kizárólag olyan pontokról beszélt, amelyek igazolják azt a korábbi állítását, hogy nem lesz megszorítás - legalábbis olyan, amely széles választói közeget érintene, és amelyre azt mondhatnánk, hogy a lakosság szélesebb csoportjainak fájni fog - mondta Tölgyessy.
Némelyek szerint csupán a közalkalmazottakra vonatkozhat ilyesmi. Az elemző szerint azonban esetükben is inkább csak további bérbefagyasztásról van szó. Az új autó- és bútorvétel tilalma az alsóbb szinteken lévőket nem érinti. Minden jel szerint, a 15 százalékos bértömeg-csökkentés az állami vagyonkezelés körében működő vállalatok dolgozóira vonatkozik - jegyezte meg.
A programpontok hangsúlyos részei adócsökkentésből állnak, erre forrást nagyrészt a bankokra kivetett különadó, és az alacsonyabb jövedelműek adójóváírásának két év alatt történő kivezetése hoz majd. Az összes többi elem költségvetési hatása csekély, viszont többségük hallatlanul népszerű - hangsúlyozta Tölgyessy Péter.
Hozzátette: a Fidesz általános társadalompolitikai mondanivalója most az, hogy mindenben fordulatot kell elérni. Új rendszert kell felépíteni. Ebben a helyzetben ennél a csomagnál többet széles társadalmi csoportok áldozathozatala nélkül nem lehetett megalkotni. A mostani helyzetet megoldotta ugyan a Fidesz, de jövő tavasszal ettől önmagában aligha lendül neki erőteljesen a magyar gazdaság. Az ugyanis számos más, főleg külgazdasági tényezőtől is függ - folytatta Tölgyessy.