2010.07.05. 11:52
Az utolsó mohikán: MDF-es politikus Székesfehérvár élén
Viniczai Tibort, az MDF országos szervezetének társelnökét bízta meg a város vezetésével Warvasovszky Tihamér – olvasható az atv.hu portálon.
Mint ahogy az köztudott, Warvasovszky Tihamért, a leköszönő polgármestert a parlament múlt héten választotta meg az Állami Számvevőszék alelnökének – olvasható az atv.hu portálon.
Viniczai Tibor yolc éve tagja a székesfehérvári közgyűlésnek, az utóbbi négy évben pedig alpolgármesterként dolgozott.
A politikus elmondása szerint a következő három hónapban jelentős események történnek majd, legfeljebb olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amelyeket korábban tapasztalt. Amennyiben a képviselői helyét a közgyűlésben megtartja, azokat az elképzeléseket szeretné véghezvinni, amelyeket vagy elkezdett, vagy el kell kezdeni ahhoz, hogy a város új pályára állhasson.