2010.07.14. 10:23
Bankszövetség: Nincs értelme kibújni a bankadó alól
Jelenleg nem tárgyal egymással a magyar kormány és a Bankszövetség, mert a legalapvetőbb kérdésben, a bankadó mértékében és annak kihatásaiban nem sikerült megegyezni - nyilatkozta Nyers Rezső, a Bankszövetség főtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának kedd esti adásában.
A legalapvetőbb kérdésben nem sikerült megegyezésre jutni, ezért is maradtak abba a megbeszélések a kormány és szövetség között. Ez a kérdés pedig nem más volt, mint hogy a bankadó mértéke elviselhetetlenül nagy terhet jelent a pénzintézetek számára, aminek súlyos gazdasági következményei vannak - mondta Nyers.
Arra vonatkozóan, hogy mekkora extra teher lenne még elviselhető átmenetileg a bankszektornak, a szövetség főtitkára nem kívánt konkrét számot mondani, csupán azt, hogy a jelenleginél lényegesen alacsonyabb terhelés lenne elfogadható az átlagos adóterheléshez képest. Nyers úgy látja: ha több évre fennmaradna a bankadó, a pénzintézetek tőkehelyzete gyengülne, ami által csökkenne a hitelezési képességük, így a bankszektor a gazdasági növekedést kevésbé tudná finanszírozni.