2010.07.09. 11:16
Beiktatták az új szlovák kormányt
Péntek délelőtt Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök kinevezte Iveta Radicová kormányának minisztereit – tudósít a szlovákiai Új Szó.
Iveta Radicová kormányfőt már csütörtökön este kinevezte Ivan Gasparovic államfő, azt követően, hogy hivatalosan megalakult az új országgyűlés. A 15 fős kabinet pénteken délelött tette le az esküt.
Bugár Béla a részben magyar Híd párt elnöke elmondta a koalíció tervei szerint az első 100 nap során módosítanak minden olyan törvényt, amely sértheti a magyar kisebbség érdekeit, ezek módosítását a koalíciós szerződésbe is tartalmazza. Pártja adja a kormány új mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterét Simon Zsolt személyében és Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettest.