2010.07.23. 09:25
Egervári Sándor váltja Erwin Koemant a válogatott kispadján
Egervári Sándor lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, miután Erwin Koeman szerződését közös megegyezéssel felbontotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).
Koeman leváltását, s Egervári kinevezését Csányi Sándor, az MLSZ július 6-án megválasztott elnöke pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be.
A 60 éves Egervári bajnokságot nyert a Dunaferrel (2000), valamint az MTK-val (1999, 2003), tavaly pedig bronzérmet szerzett az U20-as válogatottal az egyiptomi világbajnokságon.
A holland Erwin Koemant 2008. április 24-én nevezték ki szövetségi kapitánynak, hét győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség a mérlege a válogatottal, utolsó kilenc mérkőzéséből azonban mindössze egyet nyert meg.
Egervári Sándor augusztus 11-én az angolok ellen, a legendás Wembley Stadionban mutatkozhat be a nemzeti csapat kispadján.
Az U21-es válogatott tehát már nem Egervárival készül az augusztusi Eb-selejtezőkre, de ezt a korosztályt sem szabad magára hagyni, mert az olimpiai részvétel elsődleges.
A csapatot Róth Antal készíti majd fel, és sokszor köszönetet mondtak a Haladásnak, amiért elengedte. „Erre a szellemiségre van szükség, egymás támogatására” – jelentette ki Csányi az Indexnek.