2010.07.15. 10:47
Egy hónap múlva kárösszeget is mondanak az elszámoltatók
Két-három hét múlva az államot ért konkrét kárösszeget is mondanak azokban az ügyekben, amelyeket előre vettek az elszámoltatás folyamatában - nyilatkozta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos a Duna Televízió reggeli háttérműsorában.
Budai Gyula, aki szintén a miniszterelnök megbízásából a sukorói kaszinóberuházás ügyét is vizsgálja, kijelentette: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek emlékeznie kellene az ügyletről döntő, általa vezetett kormányülésen történtekre, és "vállalnia kellene a felelősséget".
Akkor is egyenleget vontak volna és áttekintették volna az előző kormányzatok ügyeit, ha minden rendben lett volna az elmúlt nyolc évben - jelentette ki a Duna TV műsorában Papcsák Ferenc, aki a miniszterelnök megbízásából egy hónapja vizsgálja azokat az ügyeket az előző kormányok idejéből, amelyeknél visszaélés gyanúja merült fel.
A vizsgálatok konkrét menetéről Papcsák azt mondta: a minisztériumok a saját belső apparátusukkal vizsgálják a gyanúsnak tűnő ügyeket, szükség esetén megteszik a jogi lépéseket, amelyekről őt is tájékoztatják, illetve ő maga is áttekinti az ilyen ügyekről készült anyagokat.
A moszkvai ingatlan az élbolyban
Néhány, prioritást élvező ügyet is említett, amelyeket már ellenzékből is próbáltak vizsgálni. Ilyen a LEADER program, vagy a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának értékesítése.
Utóbbi esetről olyan információk jutottak el hozzánk, hogy az előző tárcavezetés, illetve a nemzeti vagyonkezelő nem feltétlenül adott át minden okiratot a folyamatban lévő büntetőeljárás sikeres befejezéséhez - mondta Papcsák Ferenc. Egy, Moszkva belvárosában fekvő nagy területű ingatlanról van szó, amelyet a magyar állam mintegy 3,5 milliárd forintért adott el, holott ennek a reális értéke tízmilliárd forint felett lett volna a moszkvai ingatlanárakat figyelembe véve - érvelt a kormánybiztos.
"Lehet látni, hogy ebben a politikum nagyon intenzíven részt vett. Veres Jánost illetve Gyurcsány Ferencet lehet leginkább megnevezni. Büntetőeljárás van folyamatban, mi pedig polgári jogi és egyéb felelősségek tekintetében át kell tekintsük az iratokat" - szögezte le Papcsák Ferenc.
A cikk folytatása itt olvasható!