2010.07.14. 11:22
Ez EU Szlovákiának udvarol
A pozsonyi parlament hivatott dönteni a Görögországnak szánt esetleges hitelről - jelentette ki Iveta Radicová szlovák miniszterelnök, miután kedden Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság elnökével.
A Die Presse című bécsi lap szerint a szlovák kormányfő brüsszeli utazása előtt kijelentette: semmit sem fognak aláírni, hanem tájékozódnak és tárgyalnak." Radicová emlékeztetett arra, hogy elődje, Robert Fico kormánya is olyan határozatot hozott az ügyben, hogy a kölcsönről a szlovák törvényhozásnak kell döntenie.
A 110 milliárd eurós euróövezeti összegből Szlovákiára körülbelül 800 millió euró jut. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint Szlovákiának segítenie kell Görögországon, mert előfordulhat, hogy a jövőben éppen Pozsony szorul majd segítségre. Közös sajtóértekezletükön Barroso nagyra értékelte, hogy Radicová első útja – még az új szlovák kormány első ülését is megelőzően – Brüsszelbe vezetett. Dicsérte az új szlovák kormány költségvetési konszolidációt és strukturális reformokat célzó programját.
A Dicio ügynökség felmérése szerint a megkérdezett szlovákoknak alig 40 százaléka támogatja Görögország kisegítését.