2010.07.06. 10:29
Még kínosabb - Két éve tudott a hibáról a Toyota
A Toyota egyik illetékese elmondta: két évvel azelőtt értesültek a legutóbbi visszahívásban érintett Lexusok hibájáról, hogy arról döntöttek: visszarendelik a modelleket.
Mint arról július 2-án beszámoltunk, a Toyota 270 ezer Lexus visszahívásáról döntött. Hideaki Homma, a Toyota szóvivője most az AP-nek úgy nyilatkozott: 2008 augusztusában már tudtak a hibáról és át is alakították a problémát okozó szeleprugót, ezért nem érintettek azok a gépkocsik, amelyeket ennél későbbi időpontban gyártottak.
A szóvivő szerint azért alakították át a szeleprugókat, mert így a hibajelenség elkerülhető volt és mivel a japán óriáscég úgy látta, hogy a probléma elszigetelt, nem döntött visszahívásról. Később azonban elkezdtek áramlani a panaszok a szervizekbe és a világ legnagyobb autógyára végül mégis a 270 ezer autó visszarendelése mellett döntött.
A Toyota tavaly októberben kezdte meg a visszahívásokat, a gyár azóta 8,5 millió gépkocsit rendelt vissza. Az eladási adatok szerint ugyanakkor a vállalat egyelőre nem szenvedte meg a reputációján esett csorbát.