Mikor látjuk be, hogy Maastricht hiba volt?

Az Európai Unió lefektetett néhány játékszabályt, amit az országok mindenkori kormányainak be kell tartania a gazdaságpolitika terén. Ezek a célok néhány korlátozó mutatószám jóváhagyásán alapultak: az infláció 3% alatt tartása, az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át és a költségvetési hiány a GDP 3%-ánál nem lehet nagyobb. Ahhoz, hogy az országok bevezessék a közös fizetőeszközt, ezeket a célokat be kell tartani.

Jelenleg két lehetőség közül választhatunk. Mondhatjuk, hogy a Maastrichti kritériumok ellentmondanak a közgazdasági józansággal, ami éppen az alkoholizmusban teljesedik ki – vagyis a válságból való kilábalás alapja a gazdaság élénkítése „bármilyen” áron. A másik lehetőség az, hogy a kritériumok „jók” és az országok gazdaságpolitikája vallott kudarcot.

Amerikában úgy vélekednek, hogy az élénkítés még nem érte el célját, és további pénzeket kell pumpálni a gazdaságba, hogy stabil növekedés következzen be. Európa épp az ellenkező úton jár. Költségvetési konszolidációt hajt végre, hogy csökkentse a hiányokat és megakadályozza az államadósság növekedését.

Az európai államok és az EKB álláspontja, hogy a kiigazítások nem mondanak ellent a növekedésnek, csak javítani kell a termelékenységet és innovációra van szükség. – Megjegyzem, hogy ahol innováció van, ott minden bizonnyal nő a munkanélküliség is. Az EU-ban szinte minden országban adóemelések és megszorítások lépnek érvénybe, ami nem javítja a versenyképességet, hanem éppen ellenkező hatást vált ki. Így innováció és termelékenységjavulás ide vagy oda, az elszenvedett versenyhátrányt nem lehet kompenzálni – az EU pedig igen jelentős versenyhátránnyal küzd jelenleg is, például a mezőgazdaság területén.

Jó példa Portugália, aki még az ezredforduló előtt megszorításokon alapuló konszolidációt hajtott végre, ami miatt 2002-ben negatív GDP növekedést szenvedett el, és  jelenleg is disznó országnak nevezik az EU-ban nagy hiánya miatt. Pedig ugyanazt csinálta, amire most az EU készül, azzal a kivétellel, hogy jobbak voltak a globális növekedési kilátások.

John Maynard Keynes, a valaha volt egyik legnagyobb közgazdász úgy gondolja, hogy a válság után csak akkor van lehetőség az élénkítők kivonására, és a deficitek csökkentésére, ha a gazdaság már kilábalt a válságból. Az ő elmélete segítségével lábalt ki az USA a 30-as évek válságából, és a kenyesiánus (anticiklikus) gazdaságpolitikával akadályozták meg 2008-ban a világgazdasági összeomlást.

A kérdés az, hogy jó-e az időzítés a fiskális élénkítés hatására megugrott költségvetési hiányok levágására, na meg, hogy mekkora lesz a kiigazítás mértéke. Magyarország számára érdekes lesz, hogy az EU gazdaságára milyen hatással lesznek a megszorítások, ugyanis exportunk jelentős része az EU-ba vándorol, így ha visszaesik a növekedés, akkor mi is zuhanunk velük.

Sok gondot okoz nekünk ez a Maastricht, de az eurózóna stabilitása megkövetel némi gazdaságpolitikai fegyelmet. – Más kérdés, hogy recesszió idején „kilábalás-ellenesek” a kritériumok. Talán szigorúbb reál konvergencia és lazább nominális konvergencia kritériumokat kellene bevezetni.

Mindenesetre, vagy az országok nagyon felelőtlenek, vagy a kritériumok rosszak, ugyanis az EU 27 országából 24 túlzottdeficit-eljárás alatt van.