2010.08.31. 05:00
Csökkenő hazai bérek
A válság során Magyarországon volt a legerőteljesebb az alkalmazkodás. Tavaly csak Magyarországon mért bércsökkenést az OECD, legalábbis dollárban kifejezve. A fizetések vásárlóereje is visszaesett – a gazdasági válság mellett a kormányzat is megszorításokra volt kénytelen.
Tavaly csak Magyarországon mért bércsökkenést az OECD, legalábbis dollárban kifejezve. A fizetések vásárlóereje is visszaesett – a gazdasági válság mellett a kormányzat is megszorításokra volt kénytelen. Az elmúlt évtizedben alig közelítettük a nyugati bérszínvonalat, ilyen ütemben harminc év múlva is épphogy a felét kereshetik a magyar munkavállalók, mint osztrák társaik.
A tíz évvel korábban még viszonylag kedvező lengyel bérszint hamar elveszítette vezető helyét, ez másfelől versenyképességi előnyt jelenthetett volna számukra, ám ezzel a legutóbbi évekig alig tudtak élni a legnagyobb keleti tagországban. Szlovákia bérszint szempontjából a visegrádi négyek közül mindvégig az utolsó helyen volt, ennek is köszönhette kiemelkedő tőkevonzó képességét.
A keresetek felzárkózása Csehországban volt a leggyorsabb, habár a 90-es években is jónak számítottak az ottani fizetések a volt szocialista országok között. A válság mindenütt lecsökkentette a bérdinamikát, de ez az alapvető képet nem változtatta meg, nem törte meg az évtizedes trendeket. A keresetek felzárkózása reálisan csak jövőre indulhat meg.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható