2010.08.26. 07:03
Fizikusok százai tüntettek
Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek szerdán a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának (CERN) genfi központja előtt, hogy így tiltakozzanak a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumát sújtó költségvetési megszorítások ellen.
A világ minden tájáról érkezett fizikusok a részecskefizikai kutatások európai szervezete pénzügyi bizottságának üléséhez időzítették a demonstrációt.
Rolf Heuer, a CERN főigazgatója eredetileg mintegy ötmilliárd svájci frankot kért a 2011-2015-ös időszakra, amit azonban a szervezet húsz tagállamainak kormányai már júniusban elutasítottak. Az alkudozások azóta is folynak, s a bizottság szerdai ülésére Heuer a korábbi összeg összesen 478 millió svájci frankos megkurtításának javaslatával érkezett.
A végső döntést szeptember 16-án hozzák meg a tagállamok a következő öt év költségvetéséről.
James Gillies, a CERN szóvivője kijelentette, hogy a költségvetési megszorítások hatással lesznek a tudományos kutatásokra és kísérletekre, de "nem drámai módon". Szerinte a legfontosabb projektre, a mintegy 3,9 milliárd eurós költséggel megépített nagy hadronütközető működésére csak kis hatást gyakorol majd a kényszerű takarékoskodás.