2010.08.10. 18:22
Gyurta Dániel negyedik 100 m mellen
Gyurta Dániel a negyedik helyen végzett kedden 100 m mellúszásban a margitszigeti Európa-bajnokságon.
A 200 méteres táv tavalyi világbajnoka a fordulónál nyolcadik volt, majd megindította szokásos erőteljes hajráját, fokról fokra zárkózott fel, de az első három közé már nem tudott bejönni: 1:00.64 perces idővel - amely 8 századdal rosszabb volt, mint amit az elődöntőben úszott - éppen csak lemaradt a dobogóról.
A hétfői idejével is negyedik lett volna. Győzött a norvég Alexander Dale Oen (59.20 mp), második lett a francia Hugues Duboscq (1:00.15 p), harmadikként pedig az olasz Fabio Scozzoli (1:00.41) végzett.
A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese, az Eb-címvédő Cseh László elsőként, Verrasztó Dávid pedig a hatodik legjobb idővel bejutott a 200 m vegyes szerdai döntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Cseh a keddi második elődöntős futamban javított délelőtti 1:58.76 perces eredményén, meggyőző produkcióval 1:58.33-mal zárt. A mögötte második litván Vytautas Janusaitist kizárták.
Verrasztó az első elődöntőben tempózott, mégpedig meglehetősen jól: 2:00.43-mal negyedikként ért a falhoz, összesítésben pedig simán befért a fináléba. Ő is faragott délelőtti eredményéből, a 2:00.77-es idejéből. Cseh mögött összesítésben az osztrák Markus Rogan volt a második, ő azonban már 1:59-en kívül úszott (1:59.17).
Verrasztó Evelyn az ötödik legjobb idővel bejutott a női 100 méteres gyorsúszás szerdai döntőjébe. Verrasztó a szám kedd délutáni első elődöntős futamában 54.29 mp-es remek idővel másodikként csapott a célba, a második nyolcasból azonban hárman is gyorsabbnak bizonyultak nála. Itt úszott a másik magyar érdekelt, az elsősorban 200 méterre készülő Mutina Ágnes is, aki 55.47-tel hetedikként, összesítésben pedig a 13. helyen végzett.