2010.08.27. 15:23
HM: nem volt emberi mulasztás afganisztáni magyar katona halálában
Az előzetes szakértői vélemények szerint nem játszhatott közre emberi mulasztás Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy hétfőn Afganisztánban bekövetkezett halálában.
A tragédia vizsgálatának két-három héten belül lehet pontos eredménye. A vezérkari főnök az MTI megkeresésére elmondta: már javában tart az a vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderüljön, követtek-e el felderítési, taktikai hibát a katonák szállításakor, illetve annak előkészítésében. Előzetesen azonban azt el lehet mondani, hogy nem emberi mulasztás okozta a katona halálát - fűzte hozzá.
Benkő Tibor kifejtette, hogy a vizsgálatban nem tudnak helyszíni szemlét tartani, hiszen harctérről van szó, viszont mindenkit meghallgatnak, aki részt vett a "feladatban", illetve katonai szakértőket is bevontak a munkába.
Megvizsgálják egyébként azt a páncélozott Toyotát is, amelyben a meghalt katonanő és három megsérült társa is utazott. Az autó egyébként a "saját lábán" tért vissza a magyar bázisra, miután felrobbant mellette egy robbanószerkezet, és eltalálták egy vállról indítható rakétával - tette hozzá.
Mint mondta: minden eszközt visszahoztak a harctérről; volt olyan katona, aki háromszor fordult a helyszínen, hogy ne maradjon ott semmi.
Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy az afganisztáni tartományi újjáépítési csoportnál (PRT) most zajlik a váltás, ez a vizsgálat idejét kicsit meghosszabbíthatja, így két-három héten belül zárulhat le.
A vezérkari főnök beszámolt arról is, hogy a meghalt posztumusz hadnagyot katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Kecskeméten.
Katonai tiszteletadással fogadják a hősi halottat
Vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják Pappné Ábrahám Judit, a hétfő hajnali támadásban hősi halált halt posztumusz hadnagy koporsóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A Kecskeméten, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartandó tisztelgés nyilvános lesz, a temetésre viszont "a család kérésére, valamint a kegyeleti körülményekre tekintettel" csak korlátozott számban hívják meg a sajtó munkatársait.
A HM közleményében kiemelte: a szerkesztőségeket elektronikus úton értesítik, és akik nem kapnak meghívást, azok munkatársaikat ne küldjék a helyszínre.
A hétfői afganisztáni támadásban 32 évesen elhunyt Pappné Ábrahám Judit a Borsod megyei Alacskáról származott. 2002 óta szolgált a Magyar Honvédségben, többször is kitüntették, 2007-ben a Békefenntartásért Szolgálati Jelet is átvehette. Önkéntesként 2003-ban Macedóniában, majd 2007-ben Koszovóban vállalt szolgálatot. Férje szintén szerződéses katona, és feleségével egy kontingensben szolgált, de az előző váltással épp néhány napja tért haza Afganisztánból. Magyarországon pedig egy helyen, a tatai dandárban szolgáltak.