2010.08.02. 10:35
Kötbértartozás után is jár a késedelmi kamat
Vállalkozás. A kötbér utáni kamat kikötésének tilalma nem jelenti azt, hogy a kötbértartozás mint pénztartozás után nem állapítható meg késedelmi kamat – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő perben.
Az ügy főszereplői vállalkozási szerződést kötöttek. A későbbi felperes egy lakópark kivitelezésére vállalt kötelezettséget csaknem 150 millió forint vállalkozói díjért. A megrendelővel részteljesítési ütemezésben állapodott meg. Az ütemeket azonban nem tudta tartani, emiatt a megrendelő késedelemre hivatkozva felmondta a szerződést.
Addig mintegy százmillió forint díjat fizetett ki a vállalkozónak, aki további összeget követelt tőle. Mivel nem kapta meg, a bírósághoz fordult. Az alperes megrendelő a perben részben elismerte a felperesi követelést, ehhez képest késedelmi kötbér, valamint javítási költség címén ő maga is fellépett igénnyel. A bíróság – az alperes elismerése folytán – jogosnak találta a felperes munkadíj iránti követelését. Másrészt viszont alaposnak ítélte a megrendelő kötbérigényét is, mivel a felperes nem tudta késedelmét kimenteni.
A cikk folytatása itt olvasható!