2010.08.06. 12:10
Schmitt Pállal jönnek az álmatlan éjszakák?
Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint Sólyom László ugyan néha nem érezte az ütemet, de nyugodtabban aludhatnánk ha ő maradt volna a köztársasági elnök.
Kétségtelen, hogy Sólyom mindig megtalálta a módját, hogy bírálja a baloldali kormányt, és most, hogy a Fidesz kétségbe vonja a harmadik köztársaság alapvető normáit, már nem derülhet ki, hogy mindkét oldalt azonos mércével tudja mérni – mondta a Népszabadságnak Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az ORTT korábbi elnöke.
Majtényi meglátása szerint nyugodtabban alhatnánk, ha Sólyom László maradt volna a köztársasági elnök. Schmitt Pál csütörtök délután vette át Sólyom Lászlótól a köztársasági elnöki tisztséget, péntek reggel pedig ünnepélyes keretek között hivatalba is lépett.