Hírek

2010.08.01. 13:57

Török Gábor: Egyeduralkodó lehet a Fidesz

Három hónap múlva ismét választunk, hogy aztán – ha minden a tervek szerint halad – három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák. Az októberi önkormányzati választásnak már e tény miatt is kiemelt jelentősége lenne, nem is beszélve arról, hogy a pártrendszer átalakulása, a Fidesz domináns pozíciója és a győztesre szabott új választási szabályok miatt soha nem látott mértékben egyszínűsödhet a helyi hatalom – írja blogbejegyzésében Török Gábor politológus.

Világgazdaság Online

A parlamenti választási rendszerhez képest – ami alapvetően egy vegyes, bár kétségtelenül erős aránytalanságokra is képes szisztéma – a magyar önkormányzati eljárás 1994 óta alapvetően többségi, a győztes mindent visz elven működik – szögezi le blogjában Török Gábor.

40-45 százalékos fölénnyel a kormányzó erővé lehet szinte az összes olyan polgármesteri pozíció, ahol jelöltet indít, beleértve a főpolgármesterséget is. Mindez azt jelenti, hogy a 2006-ban még az MSZP-SZDSZ által elnyert polgármesteri helyek többsége is a Fideszhez kerülhet: akkor a kormányoldal 1 főpolgármesteri, 14 kerületi és 7 megyei jogú városi (Dunaújváros, Miskolc, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szombathely) győzelmet aratott. Ezek közül legfeljebb néhány kerületre és esetleg egy vagy két nagyvárosra számíthat a mostani ellenzék (a legjobb esélyeik talán Szegeden vannak) - de ahol nyernek, ott is erősen kérdéses a képviselőtestületi többségük - olvasható a Világgazdaság Online-on.

A Fidesz számára egyetlen hely akad, ahol a 40-45 százalék kevés lehet, ez pedig a fővárosi közgyűlés. Itt – a helyek 66-ról 35 főre való csökkentése és a küszöb 4-ről 5 százalékra való emelése mellett - megmaradt az arányos, listás választás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva