2010.08.01. 09:02
Verespatak újratöltve - Engedélyezhetik a bányát
A román környezetvédelmi és erdészeti minisztérium újraindítja a Verespatakra tervezett aranybánya-beruházás engedélyezési folyamatát – jelentette be a közelmúltban Bukarestben Borbély László tárcavezető.
Ezzel folytatódhat a bánya három éve felfüggesztett engedélyezési eljárása. Környezetvédő szervezetek azonban időzített ökológiai bombának tartják a cianidos technológiára épülő beruházást.
Felgyorsultak az események a romániai Verespatakra tervezett aranybánya-beruházás engedélyezése körül. Áprilisban Verespatakon járt a román kormány két illetékes minisztere, Borbély László, a környezetvédelmi, valamint Kelemen Hunor a kulturális tárca vezetője.
A látogatásukat követő héten a beruházó cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) már be is nyújtotta a beruházás módosított városrendezési tervét, majd júniusban a román környezetvédelmi és erdészeti minisztérium bejelentette, hogy újraindítja a három éve felfüggesztett engedélyezési eljárást. Az engedélyezési procedúra szinte bizonyosan eltart az év végéig, s a beruházó környezetébe tartozó szakértők szerint az engedély kézhezvételétől számítva még legalább egy év, mire az első kapavágásra sor kerülhet.
Részletek a Világgazdaság Online-on