2010.09.30. 13:52
Fogalmuk sincs mi történik Magyarországon
Vegyes üzenetek érkeznek Budapestről, a hitelminősítők értékelése azonban nem feltétlenüól mérvadó – mondta el Constatin Vayenas, az UBS feltörekvő piaci vezető elemzője a HVG-nek.
Az amerikai Morgan Stanley befektetési bank által megalkotott, 26 országot tartalmazó MSCI részvényindex, illetve a szintén amerikai JP Morgan kötvényindexe alapján Magyarország a másik három visegrádi ország közé sorolja. Viszont a pénz- és tőkepiaci szempontok mellett más kritériumokat, mindenekelőtt a makrogazdasági adatokat, például az egy főre jutó GDP-t is figyelembe vevő Nemzetközi Valutaalap Csehországot a fejlett országok közé sorolja, míg Magyarországot, Lengyelországgal együtt a kevésbé fejlettek közé.
A befektetők emellett azt is figyelik, hogy a kelet-közép-európai régióból a részvényindexben jelenleg Lengyelországnak van a legnagyobb súlya, mivel ott működik a legnagyobb, így leglikvidebb részvénypiac. Magyarország súlya ebben az indexben kicsi, hiszen tőzsdéje nem jelentős, állítja a szakember. A kötvényindexben viszont fordítottak az arányok, mivel Magyarország sok államkötvényt bocsát ki, hogy finanszírozni tudja hatalmas államadósságát.
A hitelminősítők szerepével kapcsolatban Vayenas elmondta, hogy a befektetők az összes rendelkezésre álló információra kíváncsiak, a hitelminősítők véleményére is. A hitelminősítők azonban általában túl későn reagálnak a piaci történésekre. Mire bejelentik, hogy fontolgatják a minősítés megváltoztatását, a piac ezt már megtette, úgymond beárazta.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!