2010.09.10. 11:09
MSZP: Adózzanak a pénzügyi tranzakciók után!
A pénzügyi tranzakciókra kivetendő különadó mellett tör lándzsát az MSZP. Szekeres Imre, a párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azzal érvelt, hogy a pénzügyi műveletek nagy része spekulációhoz kötődik.
Az MSZP azt javasolja, hogy az EU minden tagállamában a „különösen kockázatos nemzetközi pénzügyi tranzakciókra adót vessenek ki” – írja Szekeres Imre.
„Az összes európai devizapiaci forgalomnak becslések szerint ma már csupán legfeljebb húsz százaléka kötődik a reálgazdasághoz, a négyötöde pedig pusztán spekulációs célokat szolgál –fogalmazott Szekeres. Az MSZP javaslata az, hogy az adó összegének 75 százaléka a nemzeti költségvetés bevétele, 25 százaléka pedig az unión belül létrehozott speciális alapé legyen.
Érvelését pedig azzal támasztott alá, hogy „az intézkedés biztonságosabbá tenné a piacokat, egyúttal védőhálót feszítene a sérülékeny európai gazdaságok - többek között Magyarország – alá”.
Az adó bevezetésének szorgalmazása ugyan érthető, de ha csak Európában kerül elfogadásra az jelentős hátrányt jelenthet az EU gazdaságának számára.