2010.10.21. 07:29
Búcsút int az Adómanónak az Apeh
Az APEH már nem költ reklámra, nem ad ki céges összesítőt, és búcsút int az Adómanónak
Több millió forintot spórol az adóhivatal azzal, hogy az idén nem állított sátrat könnyűzenei rendezvényeken, nem költ reklámokra és plüssbabákra, és gyermekeknek szóló képregényekre sem áldoz. Ebben az évben a legnagyobb vállalkozásokról készült kiadvány sem jelenik meg - írta a Magyar Nemzet.
Burillák Attila, az APEH szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta: elsősorban a cégek titkolózása, másodsorban az anyagiak miatt döntöttek úgy, hogy az idén nem vesznek részt a vállalatok TOP 100-as kiadványának elkészítésében. Azzal érvelt: amíg a legnagyobb vállalatok nagyjából egyharmada még a nevét sem közli, addig felesleges kötetet kiadni.