2010.10.05. 08:45
Cáfol a katasztrófavédelem - Három áldozat volt Kolontáron
Három halálos áldozata van az iszapömlésnek; a katasztrófavédelem cáfolta Kolontár polgármesterének közlését a három hónapos kisgyermek haláláról.
A katasztrófavédelem hivatalosan is megerősítette, hogy nincs újabb áldozata a hétfői iszapömlésnek Kolontáron. A hír azután terjedt el, hogy Tily Károly, Kolontár polgármestere újságíróknak egy három hónapos gyermekáldozatról beszélt, valójában azonban az éjszaka megtalált három éves gyermekáldozatra gondolt, azaz a negyedik halálos áldozatról szóló hírek félreértésen alapultak - értesült az Index.
Hat embert még mindig keresnek. Hozzátette: a honvédség nagy erőkkel folyamatosan dolgozik a maró hatású vörösiszappal elöntött területek kármentesítésén, az utcák fertőtlenítése már megkezdődött. Devecserben 19 utat takarítanak jelenleg, Kolontáron most 3 utca kármentesítése folyik - közölte Bakos György, a katasztrófavédelem ügyeletese az InfoRádióban kedd reggel.
A vörös iszapnak Kolontáron korábban két áldozata volt. Az egyik egy helyi férfi, aki terepjáróval indult segíteni a mentésben, de elsodorta az ár. Egy idős asszony az áradás után kiment a kertjébe szétnézni, de rászakadt a ház.
Bakos György elmondta, hogy 260 főt kellett kitelepíteni és 31 ember éjszakázott a devecseri átmeneti szálláshelyen. Mint mondta, az emberek többsége barátoknál, ismerősöknél töltötte az éjszakát. A terület őrzéséről a rendőrség és a polgárőrség gondoskodik.
Az Ajka közelében történt hétfői iszapömlés után hat embert még keresnek; a timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának gátszakadása nyomán kiáramló vörösiszap három települést öntött el, sok embert kitelepítettek. Az esti órákig a mentők 120 sérültet láttak el, ketten életveszélyes állapotban vannak; a mentésben nyolc tűzoltó, egy rendőr és egy katona is megsérült; a hatóságok vizsgálják a tulajdonos MAL Zrt. felelősségét, a cégnél a rendőrség helyszíni szemlét tartott.
A cikk folytatása, valamint képgaléria a katasztrófáról itt található!