2010.10.01. 13:41
Itt az új Swift - A legkelendőbb márkák és modellek itthon
Szeptember volt a harmadik hónap, amikor több személyautó került forgalomba, mint egy évvel korábban. Ennek révén a harmadik negyedév egyenlege 17,7 százalékos fejlődést mutat a bázishoz képest, míg az első fél évben még 45 százalékos volt a visszaesés.
Szeptemberben a modellek versenyét a Ford Focus nyerte meg az Opel Astra és a Skoda Octavia előtt. A Carinfo elemzése megjegyzi ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapban a flottaeladások közül a legnagyobb tétel éppen a Focus 167 darabos flottája volt. Amíg ugyanis tavaly előtt a személyautók 39 százaléka került vállalkozások tulajdonába, addig az elmúlt évben 50-50 százalékos volt a megoszlás, mára pedig a céges, illetve flottaeladások aránya meghaladta a 60 százalékot.
A háromnegyedéves összesítés szerint a márkák sorrendjében a Suzuki – amely a legutóbbi időkig megingathatatlanul vezette a piacot – már csupán a hetedik. Úgyhogy éppen jókor jön az esztergomi cégnek, hogy csütörtökön, a Párizsi Autószalon első sajtónapján bemutatkozott harmadik generációs Swift ma már megérkezett a márkakereskedőkhöz. A 3 ajtós 1,2 literes benzines alapváltozat ára 3,157 millió forint. Az 5 ajtós ugyezzel a motorral de már GLX kivitelben 3,699 millióba kerül.
Kilenc hónap alatt 3270-ről 2080-ra esett a motorkerékpár kereskedelem teljesítménye, azonban ezen a területen még folytatódik a piacszűkülés – állapítja meg a Carinfo kimutatása. A Honda megőrizte a vezető helyét 803 darabos eladásával, majd a Suzuki (342), a Yamaha (213) a BMW (153) és a Kawasaki (144) következik. Érdekes ugyanakkor, hogy csupán eggyel kevesebb BMW talált gazdára, mint a tavalyi háromnegyed évben, és a Kawasaki visszaesése is csak 13 darabos volt. A Honda 17 százalékos forgalomcsökkenése sem számít magasnak, a Suzuki 63 és a Yamaha 46 százalékához képest.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!