2010.10.26. 11:12
Korruptabb hely lett Magyarország
Tavaly óta a régiós átlagnál is erőteljesebben érzékelik Magyarországon a korrupciót a gazdasági szereplők. Megelőző intézkedéseket javasol a Transparency International, az elszámoltatás nem elegendő a probléma kezelésére.
Litvánia és Lengyelország is megelőzi Magyarországot a Transparency International korrupciós indexe szerint – jelentette a szervezet. Hazánk négy helyet esett vissza a rangsorban tavaly óta, és a korrupció érzékelése a régiós átlagnál is magasabb. A felmérés alapján tízes skálán 4,7 ponttal az 50. helyen állunk a nemzetközi rangsor szerint (178 ország szerepelt ebben). A lista elején Dánia, Új-Zéland és Szingapúr áll 9 pont feletti eredménnyel, míg Irak, Afganisztán és Mianmar mögött Szomália zárja a sort, 0,1 ponttal.Hazánk esetében az üzleti szektor véleménye romlott leginkább. A piac mihamarabb hatékony fellépést vár a kormánytól – kommentálja a szervezett a kapott eredményeket.
Alexa Noémi, a szervezet magyarországi vezetője szerint amíg nincs a korrupció kezelésére irányuló kormányzás, addig nem lehet javítani az eredményünkön számottevően. Azokban az országokban romlott leginkább az index, amelyeket erőteljesebben érintett a gazdasági válság. Magyarország egy közepesen korrupt ország, már évek óta 5 körül ingadozik a pontszámunk. Ha történt volna érdemi lépés, akkor a szakértő szerint emelkedett volna az indexünk, és nem csak a választások körül lenne a mostanihoz hasonló ingadozás. Mindez gazdasági fejlettség és versenyképességi szempontból is kedvezőtlen, mára ugyanis elveszítettük vezető helyünket az új EU-tagországok körében.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!