2010.10.18. 09:07
Nehéz lesz a fogyasztóra hárítani a válságadót
Az szja-csökkentés kompenzálhatja a különadók fékező hatását, de inflációs nyomást okozhat
Pontosították az Orbán Viktor által szerdán bejelentett úgynevezett válságadók előírásait. A kiskereskedelem és a távközlés esetén sávos, az energiaellátók körében pedig egységes különadót indítványoz a T. Ház elé benyújtott törvényjavaslatot jegyző két fideszes képviselő Lázár János és Rogán Antal. Az adót mindhárom ágazatban a nettó árbevétel alapján kell befizetni, ennek meghatározásakor pedig a kapcsolt vállalkozások eredményét is figyelembe szükséges venni – derül ki a tervezetből. A 2010-es adókötelezettséget a tavalyi árbevétel alapján kell leróni december 20-ig azoknak, akik október 1-jén vagy azután a különadó hatálya alá eső tevékenységet végeznek. Némi meglepetés, hogy e körbe tartozik a gépjármű-kereskedelem, valamint a háztartási cikkek – bútorok, textilek, növények – kiskereskedelme is.
A múlt héten beterjesztett adószabályokról mindent egy helyen itt olvashat!
A törvényjavaslatot – a kormány szándéka szerint – akár már ma elfogadhatják a honatyák, legalábbis akkor, ha a sürgős tárgyalásra a képviselők négyötöde rábólint. Jó esély van azonban arra, hogy a Jobbik nem lesz akadálya az elsősorban a „multikat” terhelő adó minél előbbi bevezetésének. Szintén a pénteki kormányülésen döntöttek arról, hogy a bankokat terhelő különadó is fennmarad 2011-ben, a bevallási határidő jövőre március 10. lesz, az adófizetést pedig négy egyenlő részletben, március, június, szeptember és december 10-ig kell megejteni.
Válságadókat jelentett be Orbán Viktor.
„A kormányzati akciótervnek összességében nem feltétlenül lesz gazdaságfékező hatása, bár inflációs nyomást okozhat. A hiánypályát láthatóan tartani kívánja a kormány” – emelte ki Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!