2010.10.18. 07:10
Nincs az a válságadó, amely elegendő lenne a sok éhes szájnak
Egyre több részlet válik ismertté a kormány gazdasági elképzeléseiről. Ma kerülnek a parlament elé az adótörvények a válságadóval egyetemben, és már keveset kell várni ahhoz, hogy a költségvetés sarokszámait is megismerjük.
Az szja-tervek nagyjából megfelelnek a várakozásoknak, a különadók kivetését is megjósolták, legfeljebb a mértékük keltett sok érintettnél felhördülést. Míg a multik megsarcolása zene sok magyar fülének, jóval vegyesebb a fogadtatása a magán-nyugdíjpénztári pénzek tervezett átcsatornázásának.
Az adótörvényekről bővebben itt olvashat!
Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánymegbízott feladata lesz tárgyalni az érintettekkel akkor, amikor talán még a kormánynak sincsenek kiforrott elképzelései arról, hogyan alakítsa át a nyugdíjrendszert. Válságban vannak a pénztárak, ott nincs biztonságban a pénzünk – mondja Selmeczi. A kasszák tehát kevés jóra számíthatnak. Válságot persze gerjeszteni is lehet, pláne, hogy a pénztáraknak egyelőre fogalmuk sincs, miből finanszírozzák jövőre a működésüket.
A szocialista ellenzék – lopást emlegetve – elsősorban a nyugdíjaffért felhasználva keres fogást a kormányon, de, mint a szombati válaszmányi ülés is mutatja, még a saját sorait sem tudja rendezni. Jelen állapotában aligha képes ártani a kormánynak, amely az első sebeket feltehetően nem tőle, hanem a saját táborából kapja majd a költségvetési pénzek leosztásakor: nincs az a válságadó, amely elegendő lenne a sok éhes száj betöméséhez.