2010.10.11. 08:08
Orbán fontos bejelentéseket tesz a héten
Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor még ezen a héten „fajsúlyos gazdasági bejelentéseket tesz” – mondták a Népszabadságnak kormányközeli források, akik úgy fogalmaztak: a várható bejelentéseket akár „kettes számú akciótervnek” is lehet nevezni.
A tervezett bejelentésekről egyelőre kevés konkrétum tudható. A Népszabadság egyik forrása azt mondta: ezek nyilvánvalóan a 2011-es büdzsét és a háromszázalékos hiánycélt megalapozó döntések lesznek, melynek legfontosabb eleme az egykulcsos, családi szja, amit a kormány részéről „világszabadalomnak” neveztek. Emellett lehetnek szociális fronton hangsúlyeltolódások, de napirenden szerepelhet a devizahitelesek megsegítését célzó Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, illetve a kórház-konszolidációs egészségügyi terv is.
„Onnan kell pénzt elvenni, ahol van” – fogalmazott két hete a miniszterelnök, de akkor korainak tartotta megerősíteni Lázár János egyik nyilatkozatát, melyben a Fidesz-frakcóvezető azt valószínűsítette: „nem biztos, hogy az ősz örömteli lesz a távközlési vállalatok vagy az energiaszolgáltatók számára”.