2010.11.17. 08:00
A nagy mekkai zarándoklatbiznisz: plázafejlesztések százmilliárdokért
A felhőkarcolók között egyre kisebb pontnak tűnik a Kába-kő
Meglehet, Allah előtt vagy a Kába-kő körüli forgatagban minden muzulmán egyenlő, de a szaúdi gazdasági életben régóta tudják, hogy a héten Mekkába zarándokló 3 millió ember korántsem az. Sok kecskepásztor szedi össze minden vagyonát, hogy életében egyszer lássa a szent helyeket (ami a Korán szerint annak, aki egészséges muzulmán, és meg tudja fizetni, egy életben egyszer kötelező), mások magánrepülőgépekkel érkeznek az olajmonarchiákból.
Mohammad Hamdosh, aki egy marokkói bank igazgatója, a Reutersnek egy ötcsillagos szálloda márványcsarnokában nyilatkozott a mekkai Nagy Mecset tőszomszédságában, ahová a zarándoklatról tért haza megpihenni. „A haddzs fárasztó, jó dolog kényelmesen tölteni. Isten adta a pénzt, miért ne engedném meg magamnak a kényelmet” – kérdezi. Az egész utazás 16 ezer dollárjába, mintegy 3,3 millió forintnyi összegbe került neki.
Aki ennél is többet fizet, az lakosztálya ablakából egész éjjel láthatja a Kába-követ. A szent hely fölé egyre több felhőkarcoló méretű luxusszálloda emelkedik. Az egyik homlokzatán nemrégiben adták át a világ legnagyobb óráját, mellette húsz daru emelkedik a magasba: egy újabb ötcsillagos szálloda épül.
Az első és a második legszentebb muzulmán város, Mekka és Medina a következő tíz évben 120 milliárd dollárt tervez szálloda- és plázafejlesztésekre költeni. Csak Mekkában jelenleg 20 milliárd dollár értékben zajlanak projektek. Az építési telkek egy négyzetmétere 13 333 dollárba (csaknem 2,8 millió forintba) kerül.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!