2010.11.10. 05:00
Elkerülhetetlen leépítések
Jelentős megszorítások és leépítések következhetnek a helyi önkormányzatoknál. A kormány nem rendelkezhet az önkormányzati dolgozók munkaviszonyáról, így közvetlenül nem lehet megvalósítani a közszférában kötelezővé tett tízszázalékos létszám- és ötszázalékos költségcsökkentést, azonban közvetett úton rá lehet kényszeríteni a városokat és a megyéket az átszervezésekre.
Összesen mintegy 450 ezer dolgozót alkalmaznak jelenleg ezek a testületek, és a vezetőik egységesen állítják, 45 ezer ember elküldése gyakorlatilag működésképtelenséget okozna.
A költségvetés tervezete a tavalyinál is kevesebb forrást juttatna a településeknek. A költségcsökkentésnek a dolgozók megtartásával szinte egyetlen útja sem létezik: tizenharmadik havi fizetés már nincs, jutalmakat nem lehet tervezni, így ezeken spórolni sem, s a cafeteria szabályai is megszigorodnak annyira, hogy ne lehessen belőlük jelentősebb összeget elvonni.
A megyei kormányhivatalok az új évben már működnének és vennének át feladatokat az önkormányzatoktól, azonban a tevékenységi kört még nem dolgozták ki, s az önkormányzati szövetségeknek sem adott tájékoztatást a kormány a tervek részleteiről, alig két hónappal a hatálybalépés előtt.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható
A témáról szóló jegyzet itt olvasható