2010.11.17. 07:28
Kopits: A költségvetési pálya nem fenntartható
Magyarország komoly hitelességi deficittel küszködik, amely elsősorban az előző kormányok tevékenységének következménye - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kopits György. A Költségvetési Tanács elnöke egyetért azzal, hogy a mostani kabinet célja az adósságráta csökkentése, de ehhez olyan intézkedések kellenek, amelyek nem szerepelnek a jövő évi büdzsé tervezetében.
A Költségvetési Tanács számítása szerint a 2011-re vonatkozó büdzsében felvázolthoz képest az egyenleg akár a GDP fél százalékával is jobb lehet. A testület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában ennek kapcsán elmondta: vannak némi tartalékok. Ez rendben van, ebben semmi kifogása nincs a Tanácsnak. Megnyugodva látjuk, hogy óvatos a tervezés - tette hozzá Kopits György.
A Tanács elemzésében szerepel az is, hogy középtávon a jelenleg ismert gazdaságpolitikai döntések alapján kirajzolódó költségvetési pálya nem fenntartható. Erről a közgazdász azt mondta, ez azt jelenti, hogy veszélyben lehetnek a tervek megvalósulásai.
Ebben a büdzsében nincsenek olyan állandó jellegű döntések és intézkedések, amelyek javítanának a költségvetési egyenlegen; bizonyos fokig egy helyben toporgunk - emelte ki a szakértő, hozzátéve: amikor az ideiglenes intézkedések (válságadók, ágazati adók) kifutnak, rosszabb helyzetbe kerülhetünk.
Ha a magánnyugdíjpénztárakból sokan visszalépnek, és a kormány nem reformálja meg a nyugdíjrendszer első pillérét, akkor arra - és így a költségvetésre is - óriási terhet helyez - hangoztatta a közgazdász.
Nem irigylem azokat, akiknek meg kell hozniuk azt a döntést, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárból átvigyék-e a pénzüket az állami nyugdíjrendszerbe - mondta Kopits György, aki úgy véli, főleg az ötven évesnél fiatalabbaknak kell ezen elgondolkodniuk. Úgy látja: ezek a pénztárak túl költségesen működnek, ezért szabályozni kell őket, hogy átláthatóak legyenek.
A Költségvetési Tanács elnöke felhívta arra a figyelmet, hogy ha a magánnyugdíjpénztárakból származó vagyont nem az államadósság csökkentésére fordítja a kormány, hanem folyó kiadásokra, akkor az újabb lépést jelentene a fenntarthatóság ellen.
A cikk folytatása itt olvasható!