Létezik élet a Földön kívül?

Négyszáz évvel ezelőtt, amikor feltalálták a teleszkópot, a tudósokban joggal merült fel a kérdés, vajon létezik-e egyáltalán földön kívüli élet. Addig a pillanatig ugyanis Arisztotelész tézise volt érvényben, miszerint a Föld és lakói kozmikus kivételnek számítanak. A távcsövön át a világűrbe vetett pillantások azonban megmutatták, hogy a szomszédunkban keringő égitestek alapvetően nem különböznek a mi bolygónktól. A Holdon hegységek húzódnak, a Jupiternek saját holdjai vannak, a Mars pólusait jég borítja. Mindenesetre azonban még a legjobb teleszkópokkal és a legkifinomultabb űrszondákkal sem sikerült eddig életet találni Naprendszerünkben a Földön kívül. Legfeljebb a Marson vagy a Jupiter Európa holdján képzelhető el egyszerű mikrobák létezése.

Viszont rengeteg másik nap is létezik. Csak a mi galaxisunkban, a Tejúton legalább százmilliárd. Ezeknek néhány százaléka hasonlít nagy vonalakban a mi központi csillagunkhoz, hasonlóan világos a fényük, és közel azonos az élettartamuk. Ha ezek körül mindenhol bolygók keringenek, meglehet, az egész Tejút tele van életre alkalmas égitestekkel. Több milliárd ugyanolyan világ, mint a „mi kék bolygónk”, ahogy a csillagász Carl Sagan egykor hívta a Földet.

Sagan abból indult ki, hogy a mi sárga Napunk és a sziklából álló bolygónk teljesen természetes dolog az univerzumban. Sőt, talán még valószínűbb, hogy a Föld egy rendkívül átlagos bolygó; ezt mondja ki a kopernikuszi elv, amely a nevét Nikolaus Kopernikuszról kapta, aki elsőként írta le azt a világképet, amelyben a Föld kering a Nap körül, nem pedig fordítva; ő állította fel az első, Arisztotelésznek ellentmondó és ezzel a Föld egyedülállóságát vitató matematikai modellt. Ebből pedig az következik, hogy az élet nem egy különleges jelenség.
Az elgondolás kapcsán, miszerint odakint más lények is létezhetnek, mélyreható kérdések is felmerülnek: Mit jelent mindez a magunkról mint a „teremtés koronájáról” kialakított önképünkre nézve?

Elkeserítene minket, ha kozmikus unokatestvéreink felsőbbrendűnek bizonyulnának, és magasabb szintű civilizációt hoztak volna létre? Milyen szerepet töltenénk be a kozmosz szövetében? És hogyan reagálnának a monoteista vallások, ha Isten nemcsak az embernek, hanem más bolygó élőlényeinek is életet adott? Vagy egyszerűen elkönyvelnénk egy ilyen felfedezést, és visszatérnénk a mindennapokba? Végül is a korai európai népeknek sem jelentettek problémát a Föld távoli szegleteiben létező, magaskultúrák.
Hogy érdemes-e ezen törni a fejünket, Bill Borucki és munkatársai három, legfeljebb négy év múlva szeretnék tudni, méghozzá végérvényesen. Ha léteznek ugyanis távoli Föld típusú bolygók, a Kepler űrteleszkóp kutatóinak ennyi idő alatt meg kell találniuk őket.