2010.11.03. 12:59
Százhetven fős létszámbővítés az egri ZF gyárban
Ahogy bővül a rendelésállomány, ismét növeli alkalmazottai számát a kis-haszonjárművekhez, teherautókhoz és buszokhoz kézi és automata sebességváltókat gyártó ZF Hungária Kft. (ZFH).
Mindez annál is inkább jó hír, mert az egri vállalat komolyan megsínylette, hogy a világválság hatására egy év szinte leállt a haszonjárműgyártás Európában.
A cég elmúlt évi termelése a 2008-as érték 45 százalékára zuhant és a négynapos munkahét bevezetése mellett elbocsátásokra is sor került. A ZF Hungária Kft., illetve az ugyan azon a telephelyen működő kormányműgyártó ZF Lenksysteme Kft. (ZFL) együttesen több mint 200 fős létszámleépítést hajtott végre.
Ma azonban a válság előtt több mint 800 fős ZFH a tavalyi 658 fős mélypont után 720, év végéig 750 embernek ad munkát, míg a ZFL – amely a januári 420-ról 461-ra növelte létszámát – további 30 ember felvételére készül.
További részletek a holnapi Világgazdaságban