2010.12.21. 13:32
Mong Attila egyperces hallgatása - megbüntették, de maradhat
Eltiltották a szerkesztéstől és a műsorvezetéstől, de újságíróként maradhat az Mr1 Kossuth Rádiónál Mong Attila.
Mong Attilát és szerkesztőjét berendelte Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió főszerkesztője és Jónás István rádióelnök elbeszélgetésre. A műsorvezető egyelőre maradhat az intézménynél reggeli néma tiltakozása után, de műsort nem szerkeszthet vagy vezethet a továbbiakban - értesült a NOL.hu rádiós körökből.
Mong Attila ma hajnalban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a mindössze órákkal korábban a parlament által elfogadott médiatörvényre reagálva egy perces néma csönddel tiltakozott. Kora délelőtt az interneten olyan információk jelentek meg, hogy az akció azonnali kirúgást vont maga után. Ezt a rádiónál dolgozó informátoraink cáfolják.
Úgy tudjuk, a neten felkapott tiltakozás miatt Mong Attilát szerkesztőjével együtt berendelte a Magyar Rádió új vezetése, vagyis Jónás István vezérigazgató és közvetlen főnöke, Gazsó L. Ferenc, a Kossuth főszerkesztője. Mong reggel még azt írta Facebook oldalán az Index.hu blogja szerint, hogy Gazsó a műsort követő értekezleten "az egész adást kiegyensúlyozottnak, jó ritmusúnak találta", míg "a negyed hetes akciót magánakciónak és a ''nárcizmus és az exhibicionizmus'' megnyilvánulásának minősítette". Ekkorra azonban számos más sajtótermék is kiemelt helyen hozta Mong tiltakozását, mint az első olyan kritikus "megszólalást", amely a közszolgálati médián belülről érkezett.
Az értekezletet követő megbeszélésen már másként láthatta a helyzetet Gazsó, vagy Jónás volt lényegesen szigorúbb. Mong egyelőre újságírói munkát folytathat a Magyar Rádiónál, de a szerkesztéstől és a műsorvezetéstől el van tiltva. Az nem tudható, hogy "újságírói produktumai" kapnak-e majd sugárzási lehetőséget.
Hallgassa meg itt!